Szeptember 14-én megjelent új jogszabály újabb könnyítéseket vezetett be a lakástámogatások területén. A CSOK, Babaváró hitel, otthonfelújítási támogatás és a tartozáselengedés is több ponton módosult, ami sok mindenki számára megkönnyítheti az igénylést.
CSOK
A vészhelyzetre való tekintettel, vállalt gyermek esetén kitolják a teljesítés határidejét. Azaz, amennyiben 2020. március 11-e után járt le a határidő, de 2022. június végéig megszületik a baba, akkor az teljesített feltételnek minősül.
Fontos, a jelen módosítás visszamenőleg is érvényes, így, ha valakit közben már kiértesítettek és visszafizette a támogatást az egyéb költségekkel, akkor most lehetősége van azt visszakérni.
A támogatás kérelmi nyilatkozatában lehetőség van azt is jelezni, hogy az érintett ingatlan földje és melléképülete saját gazdasági tevékenység céljára lesz-e használva.
A lakóingatlan és melléképület között a vételi árat vagy építési költséget szükséges majd megbontani. A megigényelt CSOK összege azonban nem haladhatja meg az ingatlan árát, költségvetését.
Köztartozás esetén az új szabályok értelmében a támogatási igény nem kerül automatikusan elutasításra. Ha valakinek a köztartozása nem haladja meg az 5 ezer forintot, akkor ugyanúgy jogosult a CSOK-ra, mint bárki más. Ha mégis több a fennálló adósság, de 14 napon belül kifizetésre kerül, a bírálat pozitív lesz.
Özvegyként is igényelhető a támogatás, még pedig úgy, hogy a TB jogviszonyt az elhunyt fél után igazolják le. Ennek feltétele, hogy az igénylést követő egy éven belül távozott, és utolsó 3 hónapban jogosult volt a TB-re.
A támogatással érintett ingatlan most már nem csak vállalkozás székhelye lehet, de őstermelő is bejegyezheti magát oda, valamint folytathatnak rajta gazdasági tevékenységet.
Nemcsak a belföldi hallgatói jogviszonyt, de a külföldön folytatott tanulmányokat is beleveszik a TB jogviszony leigazolásába.
Tartozáselengedés
A gyermekek után járó tartozáselengedése lízingszerződések esetén is érvényesíthető. A második baba születésekor 1 millió forint, míg a harmadik után 4 millió forint forgatható bele a lakáscélú hitel vagy lízing konstrukcióba.
Az igénybevétel feltétele, hogy a kedvezménnyel kiegyenlítésre kerüljön a teljes lízingdíj, és adott esetben a felmerülő maradványérték is, azaz a család tényleges tulajdonosa legyen az ingatlannak.
Ha valaki korábban már igénybe vette a tartozáselengedést, a fennálló tartozása kisebb volt, mint az adható összeg maximuma, akkor most a hatályba lépést követő 60 napon belül a különbözet kikérhető. Ennek a feltétele, hogy az eredeti igényléskor volt egy másik olyan lakáshitelük, amibe a korábbi szabályok szerint a maradékot nem tehették bele.
Ide is érvényes a fentebb tárgyalt köztartozásmentességhez kapcsolódó kedvezmény. Így sok családnak már nem kell plusz köröket futnia azért, hogy eleget tegyenek a korábbi szabályozásnak.
Hozd ki Te is a legtöbbet otthonodból! Keress meg nyugodtan, és elkészítem a legjobb, személyre szabott ajánlatot!