Mire figyeljünk, hogy hasznunk legyen a lakásvásárlásból?
Az ingatlanárak állandóan változnak, így a lakások hol csillagászati összegekért, hol alacsonyabb értéken kelnek el a piacon. A befektetők szempontjából még mindig vonzó cél, hiszen a statisztikák alapján a legtöbben a lakásvásárlást jelölik meg fő befektetési formának. Mint minden befektetésnek, a lakásvásárlásnak is vannak szabályai és kockázatai, ezért ezeket nem árt figyelembe venni, hogy tényleg nyereséges legyen a lakás megszerzése.
Bár Nyugat-Európában egyre kevésbé jellemző, Magyarországon még minidig jelentős szerepet tölt be az emberek életében a saját tulajdonú épület. Akinek van rá lehetősége, többet is vásárol, hiszen az állandóan változó ingatlanpiac ellenére is az egyik legstabilabb befektetési forma. A befektetők sokszor az albérleti költségeket megspórolva, hitel segítségével veszik meg. Akik pedig már megtalálták saját otthonukat, kifejezetten befektetési céllal szerzik be az új lakást.
Befektetésként kezelni egy otthont azonban nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ha lakás kiadásban gondolkodunk, nem árt szem előtt tartani az ezzel járó előnyöket és hátrányokat.
Ingatlant vásárolni és eladni
A leglényegesebb tényező mindig az idő kérdése, hiszen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy hirtelen szükségünk van a befektetett pénzre.
Vásárláskor, ha hitelt is igénybe veszünk, akkor a hitelezési folyamat hosszúsága is befolyásolja, mikor kezelhetjük az új ingatlant befektetésként. Egy tapasztalt hitelközvetítő szakszerű segítségével és tanácsaival a legkisebb kockázat mellett szerezhetjük meg a lakást.
Az eladáskor nem mindegy milyen időszakban szeretnénk a befektetett pénzhez jutni. Ha remekül megy a piac akkor gyorsabban, ha kevésbé jól, akkor több időbe is telhet a lakás továbbadása. Sajnos esetenként a nyakunkon is maradhat, mert a területi elhelyezkedés is hatással van az eladásra, például Budapesten egy felmérés szerint, átlagosan 150-160 nap alatt kell egy ingatlan, ezzel szemben vidéken hosszabb is lehet ez az időszak.
Így, a befektetési célból vásárolt épületnél, érdemes a teljes megtakarításunknak csak egy részét rászánni a vételre, mert nem tudhatjuk, hogy a lakáspiac felfelé ívelő vagy lefelé szálló ágában fogjuk értékesíteni. Érdemes megjegyezni, az ingatlan nem olyan befektetési forma, amelyből részösszeg kivehető. Nehéz az értékét meghatározni, mert az elérhető információkon túl, mint az elhelyezkedés és típus, nem árazza be a piac fixen az épületeket. Készüljünk fel egy hosszabb folyamatra, hiszen nem jelentkeznek lakóházért lépten nyomon a vásárlók.
1. Megfelelő ingatlan kiválasztása
Mielőtt neki vágunk a számunkra megfelelő ingatlan megtalálásának, végezzünk részletes piackutatást. Keressük meg azt a kiváló vételi lehetőséget, ami számításunk szerint megtérül a jövőben, és illeszkedik anyagi kereteinkhez.
Mérjük fel többször a kiszemelt lakást, mert komoly összegek múlhatnak azon mennyire voltunk alaposak. Érdemes egy szakértővel megvizsgáltatni az új szerzeményt, hogy később ne érjen meglepetés, valóban azt kapjuk, amire leszerződtünk az adásvételiben.
Ahhoz, hogy a teljes megtakarításunkat ne öljük bele a vásárlásba, nézzük át a hitelpiacot. Egy hiteltanácsadó segít nekünk kiválasztani a megfelelő kölcsönkonstrukciót, így még a lakás kiadása előtt megtervezhetjük a bérleti díj összegét is.
2. Felújítás és korszerűsítés
Az igényünktől függően bizonyos felújításra, esetleg átalakításra mindenképp szükség lesz, ezért, ha az elején pontosan meghatározzuk a rászánt összeget, kevesebb váratlan dolog érhet.
Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a bérlők is több odafigyelést igényelnek. Ideális esetben évente, de van, hogy sűrűbben cserélődnek majd, ezért érdemes az elején megállapodni a nekünk tetsző feltételekben. Ha rövidebb távban gondolkodunk, mert például üdülő övezetben vásároltunk ingatlant, akkor szükség lesz egy jól átgondolt időbeosztásra, mert a kiadással járó feladatok egy másodállásnak felelnek meg.
3. A befektetés megtérülése
Egy kiváló pénzügyi szakember tollából olvastam, hogy az lakásokat legkésőbb 7 éven belül el kell adni, ahhoz, hogy hasznot termeljenek. Ez már egy ideális támpont, szerencsés helyzetben leszünk, ha sikerül megtalálni azt az időszakot, amikor dübörög az ingatlanpiac. Ez a puding próbája is egyben, itt dől el, nyereséget vagy hasznot termelt nekünk az épület.
Leghangsúlyosabb kérdések a vásárlás előtt:
- Mekkora az az összeg, amit biztonsággal be tudsz fektetni egy ingatlanvásárlásba?
- Mi a célod? Hosszú- vagy rövid távú kiadásban gondolkodsz?
- Mennyit értesz az ingatlanokhoz? Szükséged lesz-e egy szakértő tanácsára?
Hozd ki Te is a legtöbbet a lakásvásárlásból! Keress meg nyugodtan, és elkészítem a legjobb, személyre szabott ajánlatot!
Maradtak benned kérdések? Szeretnél még több segítséget kapni? Van egy jó tapasztalatod vagy tanulságos történeted? Oszd meg velem!
Csatlakozz hozzám a közösségi hálón keresztül is: