fbpx

Január óta a preferált kistelepülésen élő családok számára, már nem csak a Falusi CSOK érhető el, hanem az új Lakásfelújítási támogatás is. Ezért már két remek kedvezmény közül is tudsz választani, ha otthonodat korszerűvé és moderné varázsolnád. Nem csoda, ha sokan összekeverik a két konstrukciót, vagy összemossák őket.

Segítségképen összegyűjtöttük a legfontosabb különbségeket, így neked is könnyebb lesz mostantól kiválasztani a megfelelő támogatási formát.

Melyik kedvezmény mire használható fel?

Bár a Falusi CSOK és a Lakásfelújítási támogatás első hallásra hasonló kedvezményeket kínál, mégis lényegesen különbözik, milyen munkálatokra lehet felhasználni.

Falusi CSOK

– víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
– fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
– központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
– az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
– a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
– tető cseréje, felújítása, szigetelése,
– kémény építése, korszerűsítése,
– belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
– a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
– a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.    

Otthonfelújítási támogatás

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése, égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése, klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést,
  • a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
  • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása, kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése,
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje, valamint
  • használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.

A lista szépen mutatja, a Lakásfelújítási támogatás lényegesen több korszerűsítési munkálatra ad lehetőséget, mint például klímaberendezés vagy térkő lerakása. Azonban, ha kert építésére vagy melléképület korszerűsítésére vennéd igénybe, akkor a Falusi CSOK-nak csak a 30%-a használható fel rá.

Ahogy láthatod, számos közös pontja is van a listának. Mindkét támogatásból megvalósíthatod például a következőket: tetőcsere, közmű bevezetés, kémény építése, vagy a fürdő kialakítása.

Fontos: választanod kell a két támogatás közül, mert ugyanarra a munkálatra nem használhatod fel mindkettőt. A meglévő ingatlanodra segítség lehet a Falusi CSOK és a Lakásfelújítási támogatás is, de akkor a korszerűsítésre külön-külön kell megigényeld ezeket.

Milyen feltételeket kell teljesítened?

Mivel a két támogatás alapfeltételei között vannak eltérések, ezért nem feltétlen felel meg mindenki a két támogatásnak.

Falusi CSOK

  • Kizárólag preferált kistelepülésen vehető igénybe
  • Legalább 1 év TB jogviszony (3 gyermek esetén 2 év)
  • Büntetlen előélet és köztartozásmentes adózó
  • Meglévő vagy vállalt gyermek
  • A támogatási összeg gyermek számtól függő
  • Nincs megkötése a tartózkodási időnek
  • 10 évig nem értékesíthető (MÁK jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom)

Otthonfelújítási támogatás

  • Bármely településen igényelhető
  • Legalább 1 év TB jogviszony
  • Büntetlen előélet és köztartozásmentes adózó
  • Meglévő gyermek
  • Támogatási összeg nem függ a gyermekek számától
  • Legalább 1 év az adott ingatlanban kell élni
  • Az ingatlan bármikor tovább értékesíthető

A Falusi CSOK tökéletes választás azon házaspároknak, akik még nem vállaltak gyermeket, mert az Otthonfelújítási támogatáshoz már legalább 1 gyermeket nevelnie kell a családnak. Azoknak is kedvezőbb lehet, akik valamilyen oknál fogva még nem jelentkeztek be az adott ingatlanba lakóként.

Előfordulhat, hogy nem tervezel hosszú távon a korszerűsített ingatlanban maradni, így érdemesebb a Lakásfelújítási támogatást megigényelned. Bármikor szabadon eladhatod, lecserélheted vagy bérbe adhatod a lakást.

Mekkora összegekben tudsz gondolkodni?

Lakásfelújítási támogatás esetén a teljes költségvetés felét, maximum 3 millió forintot fizetnek ki, ahol a munkadíj és az anyagköltség 50-50% arányban szerepelhet.

Falusi CSOK-nál a támogatás összege a gyermekek számától függ. Egy gyermek esetén 300 000 Ft, két gyermeknél 1 300 000 Ft, három gyermeknél 5 000 000 Ft kerül kiutalásra.

Döntés szempontjából lényeges, hogy milyen módon kerül kifizetésre a támogatás. Lakásfelújításnál a munkálatok befejezését követően, utólag kapod meg a pénzt, vagyis itt szükség van a költségek előfinanszírozására. Erre akár külön kamattámogatott hitelt is igénybe tudsz venni.

Falusi CSOK főleg a több gyermekes családoknak lehet ideális választás, és azoknak, akik nem tudják, vagy nem szeretnék előre kifizetni a munkálatokat.Hozd ki Te is a legtöbbet otthonodból! Keress meg nyugodtan, és elkészítem a legjobb, személyre szabott ajánlatot!

Oszd meg Facebook-on!

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is!