fbpx
  1. november 25-én végre, hosszasabb várakozás után megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely bemutatja az otthonfelújítási támogatás részleteit. Novák Katalin által bemutatott új családtámogatási program főleg azon családok számára nyújt kiemelkedő segítséget, akik már legalább egy gyermeket nevelnek.

     

    Az új rendelet határozott célja, hogy a gyermeket nevelő szülők és családok otthonait még korszerűbbé alakítsa, valamint ezzel párhuzamosan támogatja a hazai lakáspiac és építőipar fejlődését.

    Nézzük meg közelebbről mennyit, kik és hogyan igényelhetik 2021. január 1-től az otthonfelújítási kedvezményt.

    1. Határidők

    A támogatás a jövő év elejétől egészen 2022. december 31-ig lesz elérhető minden gyermeket nevelő szülő és család számára.

    1. Összegek 

    A támogatás összege a teljes felújítási költség maximum 50 %-a, de legfeljebb 3 millió forint. Természetesen, amennyiben kisebb felújításban gondolkodsz nem szükséges a teljes támogatást megigényeld. Azt azonban fontos megjegyezni, családonként csak egyszer van lehetőség igénybe venni. Azaz, ha valaki tegyük fel kihasznált 1,5 millió forintot a felújításra, akkor a későbbiekben nem pályázhatja meg a másik felét.

    1. Elvált szülők 

    A külön élő, volt házaspárok közösön nevelt gyermekeik után külön-külön is kihasználhatják a támogatást. A felvett összeg megosztásával kapcsolatban elég egymás közt megegyezni. A rendelet arra is lehetőséget ad, hogy az elvált szülők egyik tagja, ha szeretne, lemondhat a másik fél részére.

    1. Elvárt jogviszony

    Az igénylésnél legalább 1 éves TB jogviszonyt szükséges igazolni, mely származhat akár vállalkozói tevékenységből is. A leggyakrabban előforduló elfogadható társadalombiztosítási viszonyok:

    • bármilyen típusú munkavégzés és foglalkoztatás, akár magán- vagy állami szférában egyaránt
    • szövetkezeti dolgozó
    • álláskeresési támogatásban részesülő
    • egyéni vállalkozó
    • társas vállalkozó
    • egyházi szolgálatot teljesítő
    • őstermelő
    • főállású kisadózó
    • állami projektértékelő
    • köz- vagy felsőoktatási tanulmányok 

    Ide tartozik minden belföldi és külföldi munkaviszonyból származó TB jogviszony, amennyiben 30 napnál hosszabb megszakítás nem volt benne az elmúlt 1 évben.

    A felsoroltakon kívül a jogosultság megállapításakor vizsgálják még azt is, hogy az igénylők köztartozásmentesek-e. Ellenkező esetben az otthonfelújítási kérelem elutasításra kerül.

    1. Külföldi munkaviszony

    Abban az esetben, ha a házaspár egyik tagja jelenleg külföldön vállal munkát, de a másik fél Magyarországon alkalmazott, természetesen jogosultak lesznek a kedvezményre. 

    Egyedülálló szülő esetén sem akadály a külföldi TB jogviszony, azonban ebben az esetben az igénylés pillanatában már a hazai társadalombiztosító tagjaként kell benyújtani a kérelmet.

    1. Lakcím

    Fontos információ!!! Novák Katalin kihangsúlyozta, amennyiben az igénylők nem újonnan vásárolt ingatlannal rendelkeznek, akkor lakcímkártya szerint legalább 1 éve a felújítandó ingatlanban kell laknia a család minden tagjának. Ezzel a rendelkezéssel a tömeges visszaéléseket szeretné elkerülni a Kormány. 

    „…a támogatás abban az esetben igényelhető, ha az igénylő – együttes igénylés esetén mindkét fél –, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezik.”

    1. Számlák

    Gyakorlatilag bármilyen, az otthonfelújításához kapcsolódó számla benyújtható az utólagos elszámoláshoz. Így például, villanyszerelés, közművesítés vagy tetőcsere.

    A belső munkálatok során, nemcsak a beépített bútor számolható el, de a hozzátartozó beépíthető háztartási gép is, mint főzőlap, sütő, páraelszívó vagy mosogatógép.

    1. Házastársak és élettársak 

    Házastársak vagy élettársak esetén, amennyiben mindketten ugyanarra a lakóhelyre vannak bejelentve, úgy a TB jogviszony igazolását elég csak az egyik fél részéről bemutatni.

    1. Ingatlan tulajdoni viszonya

    A támogatás csak abban az esetben igényelhető, ha a szülők vagy kiskorú gyermeküknek együttesen legalább 50 % tulajdoni hányaduk van az ingatlanban. Ez az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzésre kell kerüljön.

    1. Elszámolható tevékenységek a rendelet alapján
    • víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
    • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
    • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, köztük megújuló energiaforrásokkal,
    • az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
    • külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje,
    • párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
    • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
    • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
    • klímaberendezés beépítése, cseréje,
    • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
    • a lakás belső helyiségeinek fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolatának cseréje, felújítása,
    • belső festés és tapétázás,
    • galériaépítés,
    • belső lépcső kialakítása és cseréje,
    • szaniterbeépítés és -csere,
    • villanykapcsolók és dugaljak kialakítása, illetve cseréje,
    • belső nyílászárók, párkányok, küszöbök beépítése, cseréje, felújítása,
    • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség, vagyis a nyári konyha, a mosókonyha, a tároló felújítása,
    • kerítés építése,
    • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
    • terasz, lodzsa, erkély, előtető építése,
    • térburkolat készítése, cseréje,
    • télikert kialakítása,
    • akadálymentesítési munkák, amennyiben a gyermek mozgáskorlátozottnak minősül,
    • alapozási szerkezet megerősítése

    Hozd ki Te is a legtöbbet otthonodból! Keress meg nyugodtan, és elkészítem a legjobb, személyre szabott ajánlatot!

Oszd meg Facebook-on!

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is!